2013. június 27., csütörtök

65.rész

65.rész

Harry

Kezdett hideg lenni. Éreztem hogy Lout kicsit rázza a hideg.
 -Gyere.-mondtam halkan és lassan vele együtt felálltam. A kocsihoz mentünk. Beültem majd ő is,bekapcsoltam a fűtést. Louis eldőlt az ülésen. Ránéztem és elmosolyodtam. Kiálltam és elindultam egy hotel felé.
 -Merre mész?-kérdezte halkan.
 -Miért érdekel?
 -Mert ahol vagyunk az ellenkező irányba van.
 -Nem baj...most máshova megyünk...-mondtam, és megálltam a piros lámpánál. Lout néztem. Eléggé fáradtnak tűnt...szegény. Sajnálom. Tudom hogy nehéz neki és neki ez túl sok. Mármint Eleanor. Megálltam az egyik hotel előtt. Bementünk. A pultos lány felismert minket így fotózkodtunk vele. Mondtam hogy két szobát kérek két külön emeletre. Látszott Loun hogy elszomorodik. Csak megráztam a fejem,kifizettem majd felmentünk. Már nyúlt a kezemben lévő kártyáért,de amelyik a 2. emeleten volt az zsebre tettem ami 4. emelten az fogtam a kezembe.
 -Nem gondolod hogy nélküled fogok aludni...-néztem rá majd beszálltam a liftbe,láttam hogy megkönnyebbült és a hátát a lift falának döntötte. Elmosolyodtam majd elé sétáltam és megcsókoltam. Örültem hogy nem húzódik el és nem ellenkezik.

Louis

Harry az egyik kezével benyúlt a pólóm alá,a keze hideg volt és felszisszentem amikor hozzáért a bőrömhöz.
 -Fázol?Vagy én vagyok túl hideg?-kérdezte halkan az ajkaimba,majd amikor kinyílt a lift ajtaja átkarolta a derekam és kihúzott a liftből az egyik kezét elemelte a derekamról kinyitotta a szemeit elnézett a fejem mellett.Valószínűleg a kártyát nézte meg. Mikor odaértünk a hátam az ajtónak támasztotta és berakta a kártyát és ha nem kap el akkor én a földön végeztem volna,visszahúzott magához. A fejembe folyton a gondolatok zúgtak...olyanokról hogy: Most kéne mondanom? Talán most lenne jó? Mi lenne ha tényleg most? Nem láttam a zavargó gondolataimtól amikor csak egyszerű mozdulattal ledöntött az ágyra és csak befeküdt mellém.Nem csinált semmit se csak átkarolt,és a hátamat simogattam.
 -Harry...én szeretném.-néztem fel rá.
 -Nem...most nem Louis-mondta és megpuszilta a homlokom.
 -Miért nem?-kérdeztem halkan. Válasz nem érkezett,a fejem a mellkasának bal oldalára döntöttem és hallgattam ahogy dobog a szíve. Hihetetlenül gyors volt...átöleltem és még jobban a mellkasába fúrtam a fejem. Szinte láttam magam előtt ahogy elmosolyodik. Megfogta a kezem és összekulcsolta az ujjainkat. Érdekelt miért nem...de inkább nem feszegettem a kérdést. Becsuktam a szemeim majd lassan bealudtam.

16 megjegyzés:

  1. Húúúúh, azt se tudom, hol kezdjem. :D
    Talán az elején, igen.
    Először is el nem tudom mondani mennyire nagyon örülök annak, hogy Rád s a blogodra találtam! Eszméletlenül boldog vagyok, bár nagyon sajnálom, hogy pár óra alatt a legelejétől a legvégéig nyargaltam, mert egyszerűen nem bírtam abba hagyni. Most itt ülök hajnali négy után, és azon bőgök, hogy mi a francot csináljak... Miért voltam ilyen hülye, hogy kitoltam saját magammal és most várhatom a többiekkel az új részt? Félre értés ne essék, szívesen várok, de neeeeeeee mooooost........ TT_____TT Ezt olyan nehezen bírom. Bár meg kell mondanom, hogy Te nagyon jó tempóban haladsz, nem kell hetekig a szívünkben tőrt forgatnunk minden egyes alkalomkor, amikor felnézünk az adott blogra. Bár, ha jön az értesítő, úgy sokkal egyszerűbb, de akkor is a remény minden percben ott van, ahogyan a csalódás is. Ami még a gyorsaságon túl tesz, az a nagyon édesen, izgalmasan, fordulatosan megírt történet. Annyira tetszik, hogy a cselekményszál erre-arra kanyarog, újabb szállal bővül, majd el is szakad, és még is könnyed marad az egész. ^^ Piros pontot adok a nagyon szépen leírt helyzetekért, érzésekért is, amit nem sokan tudnak szépen visszaadni. Illetve még a helyesírás is rendben volt, szóval nekem minden tökéletesen megfelelt.
    Szeretem a keserédes dolgokat, s ezt is megkaptam. Már csak egyet szeretnék: a folytatást. :DDD Ne vedd sürgetésnek, de naaa. Ha eddig faltam a részeket, hát akkor most már halálos kimenetelő utolsó fázisban lévpő krónikus farkaséhségben szenvedek...
    Nagyon sok sikert és kitartás kívánok a továbbiakban, hogy még rengetek ilyen gyönyörű rész - mint az eddigiek - közben sírhassuk tele zsebkendőinket.
    Ölellek:
    Meuphrosyne

    U.i.: Bocsánat, ha néhol érthetetlenre sikeredett a már kisregénynek sem nevezhető kommentem, azonban fél 5-kor már nem nagyon bírok gondolkozni, főleg, miután 65 rész tartotta órák hosszat folyamatosan lázban egész agyam. :D ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hűűűűűűűűűűű:ooooo de jó volt végig olvasni *-*
      Köszönöm a hosszú kommntet.Örülök hogy tetszik *-*
      Whoooo nem tudok most így hirtelen mit írni :D Igyekszem ahogy tudom hozni a részeket. Csak többen mondták hogy csináljak még egyet ne ezt baszarintsam el az ötletemmel ezért most az építgetem...próbálom kidolgozni:o meg eszembe jutott egy másik blog is szóval kicsit aggódok hogy mi lesz:DDD
      Hűűű:ooo prios pont-*.*- :DDDDDDD
      Köszönöm tényleg jól esik amit írtál:D Nem tudok most annyi köszönömöt írni:o Wow:o
      Nagyon feldobtad a napomat:ooo tényleg nagyon.


      Inez xX

      Törlés
    2. Haha, én köszönök inkább mindent, amit nyújtasz nekünk. :D ♥
      Meg azt is, hogy képes voltál elolvasni az egész kommentet. :D
      Igen, igen. Magam is arra szavaznék, hogy egy másik blogot kezdj vele. :D Meg egyébként is, minél több, minél hosszabbak, annál jobbak! >__< Már a készülődőre is nagyon kíváncsi vagyok. :)
      Hát, igazából megpróbálkoztam visszaadni legalább egy töredékét annak, amit tegnap én élhettem át az írásodnak köszönhetően, úgyhogy gondoltam, ez a minimum, amit megtehetek. :D Szóval örülök, ha ez sikerült. ~~~

      Puszillak:
      Meuphrosyne

      Törlés
    3. Ugyan...örültem neki hogy írtál és szívesen végig is olvasom :D
      A készülődő nem Larrys :D Az remélem ilyen kicsit akciósra sikerül.:D Bár ki tudja lehet hogy keverek bele egy kis Larryt :3 :D
      Tényleg köszönöm és nagyon is sikerült :D

      Törlés
  2. Nagyon tetszik de túl hamar lett vége ennek a résznek.Hamar hozd a következőt léccccciiiiiiiiii! *_*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :D Egen direkt lett ilyen hamar vége :D Igyekszem :D

      Törlés
  3. asdfgghjjkl.*-* Végre LouLou is akarja*-* Errevártammár miotaa *-*-*-* Kövit gyors mert meghalok *-*-*-*

    VálaszTörlés
  4. Ahhjjjj!! Nagyon édes lett!! Végre Louis beadta a derekát!!!!
    *--* Siess a kövivel nagyon várom!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi <3 :DDD Nem tartott ez olyan sokáig:3 :DDDDD
      Igyekszem ahogy tudok :D

      Törlés
  5. Mama mia,milyen cukik már együtt!*-* Bárcsak így lenne az életben is.:/ Siess a következő résszel,kérlek!:) xx

    VálaszTörlés
  6. hűűűűűűűűűűűű ez a rész nagyon jó volt :D ugye lesz még benne olyan rész is??? :D tudom most perverznek nézel de ki nem az :D mikor lesz új rész?? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :DDDD
      Lesz :3 bizony lesz:3 de cshhh :DD
      Szerintem ma este vagy holnap reggel:D

      Törlés
  7. Húúú... Ez iszonyat jó. Nagyon tetszik. Siess a kövivel.

    VálaszTörlés