2013. június 27., csütörtök

65.rész

65.rész

Harry

Kezdett hideg lenni. Éreztem hogy Lout kicsit rázza a hideg.
 -Gyere.-mondtam halkan és lassan vele együtt felálltam. A kocsihoz mentünk. Beültem majd ő is,bekapcsoltam a fűtést. Louis eldőlt az ülésen. Ránéztem és elmosolyodtam. Kiálltam és elindultam egy hotel felé.
 -Merre mész?-kérdezte halkan.
 -Miért érdekel?
 -Mert ahol vagyunk az ellenkező irányba van.
 -Nem baj...most máshova megyünk...-mondtam, és megálltam a piros lámpánál. Lout néztem. Eléggé fáradtnak tűnt...szegény. Sajnálom. Tudom hogy nehéz neki és neki ez túl sok. Mármint Eleanor. Megálltam az egyik hotel előtt. Bementünk. A pultos lány felismert minket így fotózkodtunk vele. Mondtam hogy két szobát kérek két külön emeletre. Látszott Loun hogy elszomorodik. Csak megráztam a fejem,kifizettem majd felmentünk. Már nyúlt a kezemben lévő kártyáért,de amelyik a 2. emeleten volt az zsebre tettem ami 4. emelten az fogtam a kezembe.
 -Nem gondolod hogy nélküled fogok aludni...-néztem rá majd beszálltam a liftbe,láttam hogy megkönnyebbült és a hátát a lift falának döntötte. Elmosolyodtam majd elé sétáltam és megcsókoltam. Örültem hogy nem húzódik el és nem ellenkezik.

Louis

Harry az egyik kezével benyúlt a pólóm alá,a keze hideg volt és felszisszentem amikor hozzáért a bőrömhöz.
 -Fázol?Vagy én vagyok túl hideg?-kérdezte halkan az ajkaimba,majd amikor kinyílt a lift ajtaja átkarolta a derekam és kihúzott a liftből az egyik kezét elemelte a derekamról kinyitotta a szemeit elnézett a fejem mellett.Valószínűleg a kártyát nézte meg. Mikor odaértünk a hátam az ajtónak támasztotta és berakta a kártyát és ha nem kap el akkor én a földön végeztem volna,visszahúzott magához. A fejembe folyton a gondolatok zúgtak...olyanokról hogy: Most kéne mondanom? Talán most lenne jó? Mi lenne ha tényleg most? Nem láttam a zavargó gondolataimtól amikor csak egyszerű mozdulattal ledöntött az ágyra és csak befeküdt mellém.Nem csinált semmit se csak átkarolt,és a hátamat simogattam.
 -Harry...én szeretném.-néztem fel rá.
 -Nem...most nem Louis-mondta és megpuszilta a homlokom.
 -Miért nem?-kérdeztem halkan. Válasz nem érkezett,a fejem a mellkasának bal oldalára döntöttem és hallgattam ahogy dobog a szíve. Hihetetlenül gyors volt...átöleltem és még jobban a mellkasába fúrtam a fejem. Szinte láttam magam előtt ahogy elmosolyodik. Megfogta a kezem és összekulcsolta az ujjainkat. Érdekelt miért nem...de inkább nem feszegettem a kérdést. Becsuktam a szemeim majd lassan bealudtam.

2013. június 23., vasárnap

64.rész

64.rész:
Maradjunk?
Harry

Elég sokáig ott maradtunk jó volt velük végre kicsit nyíltan beszélni.
 -De miért nem beszéltek?-kérdezte az egyik csaj.
 -Mert nem lehet...-mondtam,érzékeny témát érintettünk. Louis kicsit jobbam hozzám bújt,átöleltem és a fejem az övének döntöttem.
 -De...Harry...mindent lehet.-mondtam. 
 -Nem...ez nem igaz...ezt nem lehet.-kicsit felhúztam a karomról a pólót és karomra mutattam.
 -Ezt...lehet...-mondtam.
 -Ezek azok amiket lehet...mivel a mi testünk...-mondtam.
 -De ez meg a ti életetek...-mondta egy másik.
 -Az már egy másik dolog,az nem érdekli őket.-mondtam,éreztem hogy Lou telefonja csörög a zsebében,illetve rezeg,nyúltam érte amikor elkapta a kezem.
 -Kérlek ne...-rázta meg a fejét,a szemeit figyeltem. Rögtön levettem hogy Eleanor az,becsukta a szemeit és megfogta a kezem.
 -Louis vedd fel...-mondta az egyik lány.
 -Nincs kedvem hozzá...-mondta halkan.
 -Akkor én veszem fel.-mondta és fel is állt.
 -Inkább én...-mondta majd kivette a zsebéből a telefont majd ránk nézett.
 -Most maradjatok csendben...kérlek...-mondta halkan és felvette.Eleanor monoton ütemben hadarni kezdett neki arról hogy hol van...miért nincs itt...még is mi a fenét képzel. Louis nem szólt csak hallgatta.
 -Rendben...a szüleimnél vagyok...Lottie már hiányolt ezért hazajöttem...Harry?Harry nem tudom merre van. Most megyek...Szia.-mondta és meg se várta mit mond hanem kinyomta.Nézte a telefonját majd kikapcsolta és elrakta.
 -Szerintem mi lassan megyünk..én itt hagyom a számom...ha hívni akartok hívjatok. Csak kérlek...ne éjjel nappal.-mondtam és felálltam majd felhúztam Lout és elköszöntünk a lányoktól. Kedvesek voltak. Elindultunk lassan Louval az utcán. Megfogtam a kezét és a park felé húztam.

 -Gyere menjünk végig...-mosolyogtam majd átkaroltam a derekánál és magamhoz húztam majd megcsókoltam. Lassan elengedtem, és elindultunk előre,megfogtam a kezét és összekulcsoltam az ujjaink.Nézelődtem. Louis megállt és rám nézett elengedtem a kezét és lassan elé sétáltam megsimogattam az arcát. Rám nézett én meg a szemeit figyeltem.
 -Maradjunk?-kérdeztem.Bólintott,az egyik pad felé húztam. Leültem és az ölembe ültettem a combját simogattam. A kezem nézte a homlokom a karjának döntöttem és mosolyogtam. Túl jó volt itt. Ha lehetett volna bármeddig itt maradtam volna.
 -Szeretlek...-mondta halkan. Amire felnéztem rá és elmosolyodtam.
 -Én is téged...-mosolyogtam majd lassan közelebb hajoltam hozzá a kezem a hajába vezettem majd lassan de még is szenvedélyesen megcsókoltam,de nem engedtem el azonnal. Ahogy ő se engem.

2013. június 20., csütörtök

Fontosz!:o ♥

Mivel sikeresen youtubon keresztül eljutott hozzám az a bizonyos Don't let me go ami hihetetlenül jó de nekem hiányoznak belőle a fiúk :s Na mindegy nem is ez a lényeg :o Meghallgattam kétszer majd utána a Little Mix - Turn Your Face-t és azt hittem hogy hátast dobok annyira kínozhatnék/de szeretem a másikat hangulatom lett :o És itt jön a két fontos lehetőség :D
Vagy az lesz hogy itt lesz a fiúkkal az amit elgondoltam :3 vagy belekezdek még egy Larry Stylinson(!) blogba. Nem tudom melyik a jobb ötlet :ooo Rátok bízom a döntést nem tudom melyik legyen :/
Szóval segítsetek :DDDDDDDD <3 [gondolatban már meg is csináltam a blog trailer-t o.O] De nem sietem el :D

De ha már itt vagyunk köszöngetek is :o
× Köszönöm a +22500 megjelenítést :D
× A 33 feliratkozót:3
× És a rengeteg komit :D

Nagyon jól esnek :3 Főleg amikor hajnali 2 körül rakom ki a részt és már 10-en látták :ooo Imádok mindekit :D ♥ ♥ ♥

Szerintem elrakom magam estére:D Sziasztok :D ♥
xxx

63.rész

63.rész
Gyertek...


Louis

Lehunytam a szemeim és úgy élveztem a csókot amit sokáig nem szakított meg Harry,az egyik kezével átölelte a csípőm,a másik kezével a hajamba túrt. Niall kiabált egyet hogy:"Fiúúúk" és mi meg pillanatok alatt "szétröppentünk" de ezt Harry se meg én se akartuk. A fiúk bejöttek és összeszedték a cuccaikat majd hazamentünk. Nekünk Harryvel 11-re el kellett mennünk a megbeszélt helyre így ahogy hazamentünk már nagy nehezen ki is lógtunk. Beszálltunk a kocsiba. Ő vezetett. Bekapcsoltuk magunkat és elindultunk. Sötét volt csak a lámpák világítottak. Megálltunk a piros lámpánál, Harry a lábán "dobolt" majd egyszer csak kikötötte magát áthajolt hozzám,megfogta az arcom maga felé fordította a fejem és megcsókolt,az ujjai közé tekerte pár hajtincsem és nem engedett el.Az egyik szemével a lámpát nézte,amikor narancssárgára váltott a szabad kezével sebességebe rakta az autót elindult majd csak ezek után engedett el és hajolt vissza rendesen a helyére,pislogtam kettő nagyobbat. Mi az hogy én vagyok az idősebb még is zavarba tud hozni ilyenekkel? Ez...áh...hagyjuk.
 -Na mi az?-kérdezte és megfogta a kezem,majd a váltóra tette és váltott egyet,majd vissza a combomra.
 -Mi lenne?-néztem felé.
 -Semmi...csak kérdetem nagyon úgy ültél mint akinek van valami gondja...-mondta és fél szemmel rám nézett.
 -Nem nincs semmi.-ráztam meg a fejem és kifújtam a levegőt mivel megérkeztünk. Kiszálltunk majd bementünk a parkba. Az előttünk lévő út ki volt világítva de senki se volt ott.
 

Harryt figyeltem és közben gondolkodtam. 
 -Gyertek.-kapta el a lány a kezünket és húzni kezdett minket be a sötét rész felé.
 -Mi,hova megyünk?-kérdeztem .
 -Követtek titeket.-mondta és már el is tűntünk a fák között. Egy utca felé húzott minket majd fel egy házba. Benyitott.
 -Bocsi a kupiért de nem egyedül vagyok.-mondta és levette a cipőjét majd bement. Mi is ugyan ezt tettük és  megálltunk az ajtónál. 
 -Készüljetek.-mondta majd benyitott kb 15 lány ugrott ránk. Igen ez nem volt annyira gáz...de mindegyik "Larry Stylinson" feliratú cuccban volt. Amin én meglepődtem. Harryre néztem,aki a kezemet fogta.
 -Lányok. Hé elég...menjünk be.-mondta Harry...Hogy miért vagyunk itt?Miért jöttünk el egy idegen lányhoz? Fogalmam sincs...megbíztunk benne.
 -Tudjátok hogy Larry nem...-mondta de az egyik lány megdobta Harryt valamivel amire Harry furán nézett rá.
 -Létezik...nem tudjátok letagadni...most is Harry. Úgy fogod Louis kezét mintha nem is tudom hova akarna szökni.-bökött a lány a kezünkre. Harry tényleg elég erősen fogta a kezem. 
 -A képeitek amiket csináltok...-mondta a másik.
 -Nem tudjátok eltitkolni...látszik néhány pillanatotokon hogy annyira egymásba vagytok esve.-folytatta a harmadik.
 -Csak az a nyomorult...ne kelljen kimondanom ki miket csinál...és akadályoz titeket!-fejezte be a negyedig. Harryve egymásra néztünk.

Igazuk volt,és...még csak belekötni se tudtunk mert ez így volt!
 -Na és akkor ha már ezt igy kitárgyaltuk Larry csókot szeretnénk!!!-mondta az egyik. A lány felé néztük Harryve.
-Nahh...fiúk...-mondta a másik. Én kicsit megszorítottam Harry kezét nem tudtam mi legyen. De Harry már cselekedett is. Felém lépett majd lágy csókot nyomott az ajkaimra. Amint elhajolt a 15 lány őrjöngeni kezdett,én átöleltem Harryt.
 -De ez senkinek nem mondhatjátok el...Senkinek!-mondta Harry komolyan,és rájuk nézett. A lányok elkomolyodtak majd bólintottak egyet. Ezt Harry azért csinálta mert ő biztos volt benne hogy nem mondják el...Én is megbíztam bennük...remélem nem rosszul ítéltük meg őket,Harry a hátamat simogatta. Annyira megnyugtatott. Körénk gyűltek és átöleltek minket. Ezen halkan nevettem. 
 -Jó fejek vagytok.-nevetett Harry,majd elengedtek minket én is Harryt de a kezét megfogtam ő meg összekulcsolta az ujjainkat.A sok lány berántott minket a szobába és beszélgetni kezdtek. Én Harry vállának dőltem és figyeltem mi van. Minket is kérdeztek. Volt 1-2 amire nem akartuk válaszolni...de igazából csak arról ment a vita hogy miért nem állunk ki és miért nem mondjuk el...Igen,ebből látszik hogy még kicsik. Ezt nem tudjuk megcsinálni.

2013. június 19., szerda

62.rész

62.rész
Meet&Greet


Harry

A koncert után kidőlve -Én nagyon ki voltam- mentünk...a Meet&Greet helyszínéhez. Richard eligazított minket és beállította hogy úgy álljunk ahogy ő akarja. Mi persze Louval a lehető legmesszebb kerültünk egymástól...és egyszer csak a sok rajongó előtt Eleanor sétált be és átölelte Louist majd megpuszilta.Szép alakítás.
 -Sziasztok.-köszönt mosolyogva,beszélgetett egy kicsit Louval és elment. Loun viszont látszott hogy nem érti mi van... A rajongók jöttek és mentek. A legvégén egy rajongó elhívott beszélgetni hármunkat...Niallt,Lout és engem. Én kicsit furcsálltam de rendben. Már épp mondani akartam hogy mi egy banda vagyunk ezért jó lenne ha Liam és Zayn is jöhetne de megszakította a mondat összerakási mentem.
 -Tudom hogy Larry létezik.-mondtam. Niall nagyot nézett,Lou félre nyelt én meg vettem egy nagy levegőt. Louisba most valamit nagyon össze fogok törni....és csak ezt az egyet sajnálom.
 -Miket beszélsz?Annyira hülyeség az egész ahogy itt állsz előttünk...Larry...szerintem valami elnéztél...Lounak volt barátnője...megint van. Nekem volt. Hülyeség az egész...Larry...pf...hatalmas baromság.-mondtam és már fordultam is el amikor láttam hogy Richard bólint egyet de a lány elkapta az ingem és egy egyszerű mozdulattal képen törölt. Ami marhára ledöbbentett...mert még is egy rajongóról van szó...és ráadásul fiatalabb is nálam...de tiszteltem is amiért meg merte csinálni.
 -Harold...ezzel messzire mentél...-mondta és a fejével Louisra bökött...látszott rajta hogy a sírás fojtogatja. Nem tudtam megszólalni.
 -Louis.-nyúltam felé.
 -Most ne szólj hozzám.-mondta halkan,alig hallhatóan. A lánynak teljesen leesett az egész és egy papír adott nekünk..helyszínnel és idővel.
 -Ide gyertek el ma...lépjetek meg valahogy...-mondta és elment. Louis sarkon fordult és elindul. Megkértem Niallt hogy mindenkit tartson távolt az öltözőtől. Louis bement én meg gyorsan utána de becsukni próbálta az ajtót,de belöktem és magam után zártam be.
 -Idióta barom!-vágott hozzám egy üveges flakont...ez került először a kezébe...szerintem ha egy Svájci késkészlet lett volna az első...azzal is megdobált volna jelen pillanatban.
 -Nyugalom Louis...nyugi...-mentem közelebb. 
 -Nyugodjak meg?Ezek után még van képed azt mondani hogy nyugodjak meg?Harry...nem lehet kifejezni mekkora egy...egy...nem inkább nem mondom ki...-mondta és elnézett.
 -Az jobb lett volna ha mást mondok?-néztem rá.
 -Mert szerinted én miért nem szólaltam meg? Nahh?! Mert van bennem annyira emberiség hogy a létező kapcsolatunkat nem nyomom bele még jobban a szarba! Mert ezt van..ez létezik! És te így beszélsz róla! Tudom hogy neked semmit se jelent...de legalább ne hangoztasd!!!-torkolt le.
 -Ki mondta hogy te ne mond ezt?!-néztem rá úgy éreztem hogy ez azért tényleg sok...
 -Senki! De van bennem annyi emberiség és nem vagyok annyira féreg hogy ilyet mondjak arra ami tényleg van és benne élünk!-kiabálta. Nagyon mérges volt,Nagyon kemény és Nagyon igaza is volt. Nyitottam volna a szám hogy mondjak valamit...de nem tudtam. Erre nem tudtam mit mondani...Egyszerűen ez volt az igazság....

Louis

Túláradtak bennem az érzelmek. Mérges és szomorú voltam egyszerre. Nem szoktam ennyire felkapni a vizet,de ez durva volt. Én tartom a szám nem mondok semmit...erre ő...benyög egy ilyet?
 -Harry...erre nem tudok már tényleg mit mondani...-nézetem el és elfordultam. Nagyon rosszul esett. Éreztem ahogy átölel a kezeit átkulcsolja a hasamnál és erősen fog. Nem tudom ellökni a kezeit...túl erősen fog.
 -Nem vagyok jó kedvemben...ne...Engedj el!!-mondtam,de csak jobban ölelt magához.Becsuktam a kezeit és tovább feszegettem a kezeit.
 -Sajnálom Louis...csak meg akarlak védeni,nem akarom hogy Richard rád szálljon. Nem szeretném hogy bajod legyen belőle. Csak a te javad akarom. Felvállalom én a sötét bunkó szerepet. Neked nem kell..csak kérlek...nem haragudj rám...-temette a fejét a nyakamba.Nem engedett.
 -Bármit tehetsz...üss meg...amit akarsz. Csak ne utálj...nem szeretném. Túlságosan is szeretlek.-mondta halkan,az ajkai folyamatosan érintették a nyakam. Nehezen megfordultam a kezei között és a fejem a mellkasába fúrtam.
 -Köszönöm.-néztem fel rá...halványan elmosolyodott az egyik kezét az arcomra tette és hosszan megcsókolt.

2013. június 17., hétfő

61.rész

61.rész
"Sajnáltam őket..."

Harry

Ahogy nyílt az ajtó fordítottam magunkon így én voltam felül és kicsit erőszakoskodtam Louval amit persze el is utasított,de Richard így azt látta hogy én voltam aki iderángatta és ezt teszi vele.
 -Harry...-mondta és ettől a hangnemtől még a vér is megfagyott bennem 1-2 pillanatra,felemelkedtem Louról de nem másztam ki a lábai közül hanem hátrafordultam hozzá.
 -Nem megmondtam mit lehet és mit nem?Nem értetek a szép szóból?-kérdezte indulatosan.
 -Harry te most velem jössz...Louis tünés vissza Niall mellé.-mondta Louis lassan felkelt és elindult kifelé. Én tudtam hogy nagyot fogok kapni de legalább Lou megúszta,mikor Louis kiment Richard elkezdett nekem monoton ütemben hadarni.
 -Nem bírod megérteni?Nem jut el az agyadig hogy nem lehettek egymással?-dobta le a szemüvegét az asztalra.
 -Ma szakítasz a barátnőddel és Lounak visszahozom Eleanort...remek megint beszélhetek vele.-mondta és a fejét fogta...várjunk csak megint?! Mi van?
 -Te meg...amilyen messze lehet elmész Louistól nem akarlak meglátni a közelében mert nagyon rossz vége lesz...ne akard megvárni hogy szétszedjelek a saját fegyvereimmel titeket...nem ajánlom mert akkor egy életre meg fog utálni.-mondta és felvette a szemüvegét és kiment. Álltam a szoba közepén mint egy idióta és nem tudtam mit mondani...nem tudok nélküle élni.
 -Ja és Harry...siess lent várlak...a starbucksba dobod a barátnőd...-mondta majd végelegesen kiment,megráztam a fejem és átöltöztem. Inkább nem uszítom még egyszer magunk ellen,lementem beültem a kocsijába. Nagyon elegem volt belőle. Az az elégedett mosoly az arcán...Kiszálltunk a kocsiból,elég sok rajongó volt a Starbucksnál. Bementem és leültem a "barátnőm" mellé majd beszélgetni kezdtem vele,majd rájött egy rohamféle amiben kiosztott hogy mi az hogy mindig jönnek a rajongóim a nyakamra nem tudok vele lenni meg mekkora egy rohadék vagyunk. Amire én is kicsit kedvesebben visszaszóltam. Ő meg felállt és elment. Ez most komolyan arra volt jó hogy felcsesszék az agyamat?!


Louis

Az ágyon kiterülve gondolkodtam hogy most mi van. Mit csinálhatott Harryvel. Éppen belemerültem az önmarcangoló siránkozásomba amikor megcsörrent a telefonom,felvettem és Richard szólt bele...
 -Louis. Most jól figyelj.Harry szakított a barátnőjével. Amiért most te fogsz nagyobb árat fizetni mert kb 2 óra múlva Eleanorral van találkozód...-mondta én meg nem hogy megszólalni de még reagálni se tudtam. Niall böködött hogy mondjak már valamit de csak néztem magam elé. Richard már letette. Niallre néztem.
 -Visszakapom Eleanort...-mondtam halkan,mivel Niall éppen ivott valamit félre nyelt és fulladozni kezdett.
 -Most komolyan?-kérdezte.
 -Igen...teljesen komolyan...-mondtam majd lehajtott fejjel néztem a telefonom.Sok emlék köt Eleanorhoz,de amikor vele voltam akkor is titokban valahol nagyon mélyen éreztem valamit Harry iránt. Akkor még nem is tudtam,mertem volna bevallani magamnak. Visszagondolva sokkal egyszerűbb lett volna elmondani...de ki tudja akkor mit reagált volna rá.Kifújtam a levegőt és csak úgy elment nap a sok semmitevéssel...Harryt nem láttam már a nap folyamán. Este a koncertre készülődtünk. Csak 4-en mentünk kocsival,amikor a helyszínre értünk és bementünk, Harry már ott volt. Mi is összeszedtük magunkat. De nem jött oda...én néha próbáltam felé menni akkor valamiért elfordult mg elment és...nem inkább nem is próbálkoztam tovább. Elkezdődött a koncert jó volt egész jól indult de amikor Harry már negyedszer ment el mellettem akkor eléggé elszomorodtam.Niall észrevette mellém sétált és átölelt.

 -Nyugi Louis nem lesz baj...-mondta halkan.
 -Nem...Niall.Már baj van...nem is kicsit.-mondtam neki.

Niall

Észrevettem hogy Harry ránk néz. Elkaptam a tekintetét...láttam hogy fáj neki. Nem kicsit. Nem akartam így látni őket. Loui kis gyenge volt amúgy is...elég sok dolog megrázta a mostani időben...és most még ezt is megkapja. Harry erős...mindenki erősnek látja,az is. De most nem láttam annak...inkább kicsit kétségbeesett és szomorú volt...Sajnáltam őket.

2013. június 10., hétfő

60.rész

60.rész:
Egyszer minden tündérmesének vége...

Harry

Nem tudom,de olyan jó hogy megint a kezeim között van. Eddig olyan rossz volt a hangulatom, mindig sokkal jobb ha mellettem van, de ez csak Niall tudja megérteni. Kicsit fura hogy a fiúknak nem mondjuk el, de mióta Liam azt mondta hogy jobb hogy nincs Larry és hogy milyen hülyeség volt hogy veszekedtünk,azóta nem is igen van kedvem elmondani. Tökéletes hogy hárman tudjuk,meg persze Richard...na ő nagyon nem kéne. Lou szemeit figyeltem, annyira ellenállhatatlanok voltak. Azok a kék szemek, soha nem sikerült neki ellenállnom, most meg végképp nem megy, és akkor még nem is mondtam el mindent, kicsit oldalra döntötte a fejét és úgy nézett vissza rám, egy halvány mosoly volt az arcán, én is elmosolyodtam amivel az egyik kezével eltakarta az arcát, csak megráztam a fejem jelezve hogy ezt nem engedem és elhúztam onnan a kezét , felém fordult.
 -Na mi az csak nem rám tudsz újra nézni?-mosolyodtam el majd a homlokom összeérintettem az övével közben a derekát simogattam, zavart rajta a póló mert sokkal inkább felsőtestét  szerettem volna nézegetni mint a pólóját. Ha ő nem akarja persze nem fogom azt mondani hogy "Louis kapd le a pólód." pedig mennyivel jobb lenne...Harry koncentrálj.
 -Mit nézel ennyire?-kérdezte halkan és megsimogatta az arcom.
 -Elgondolkodtam...-válaszoltam szintén halkan kisebb gondolkodás után. 
 -Na min?-kérdezte és a szemeim nézte.
 -Csak...-mondtam de elgondolkodtam hogy mit is mondjak,láttam hogy érdeklődve figyel, a szája mosolyra húzódott a szemei meg engem figyeltek.
 -Hogy...ez a póló nagyon kidegel...-mondtam és az ajkamba haraptam. Az arca kis részen pirosba borult, am hihetetlenül aranyos volt, elnézett, lassan a nyakához hajoltam és finoman megpusziltam majd gyengéden meg is haraptam, egy halkabb sóhaj hagyta el a száját,amit lehetett hallani hogy kissé vissza tartott de még is kijött...elhajoltam a nyakától majd lassan kifújtam a levegőt a kezem a dereka alatt összefogtam és átfordultam,így ő rajtam feküdt, kissé furán nézett fel rám majd csak mosolyra húzta a száját. Megsimogattam az arcát,majd a fejét kényelmesen elhelyezte a mellkasom bal oldalán.
 -Harry...hallom ahogy dobog a szíved...izgulsz?Vagy miért ilyen gyors?-kérdezte halkan,ezen elmosolyodtam,ilyen kérdést....
 -Mert itt vagy velem...-mondtam és becsuktam a szemeim,lassan éreztem ahogy közeledik az arcomhoz az övé,éreztem ahogy kifújja a levegőt,az ajka lassan érintette az enyém,elmosolyodtam és lassan a hajába túrtam.
 -Szeretlek...-suttogtam halkan az ajkaiba és kinyitottam a szemeim,lassan megcsókoltam megfogtam a kezeit és összekulcsoltam az a ujjainkat,nem akartam elengedni az ajkait...minden tökéletes volt...talán túl tökéletes is...de ez sem tündérmese hogy valami,vagy épp a mi esetünkben valaki ne vessen véget ennek a pillanatnak,nyílt az ajtó és....

[sorry akinek túl nyálas vagy hasonló lett :D ilyen hangulatom van most :s :D remélem nem túl nagy baj :33]

2013. június 9., vasárnap

Sálálá*-*

Fogjuk rá hogy megőrültem :D
ÉS Hahi mindenkinek :D

"Massive thank you..." :DDDDD Hol kezdjem:ooo

  • Köszönöm a 29 követőt  tényleg nagyon nagyon:ooo örülök hogy ennyien olvassátok :ooo <3
  • Köszönöm +20.000 kattintást ami hihetetlen nekem *-* mert az előző blogom is csak 1 év alatt érte el :D Ez meg 5 hónap alatt *-* <3
  • Köszönöm A +250 kommentet ez meg a másik WOW:ooo :D
Ezeket mind köszönöm :o Hihetetlen tényleg :D Jó látni a visszajelzéseket,ha nem leszek lusta csinálok egy új fejlécet mert többen mondtátok itt és fb-n is hogy nagyon nagy :/ bocsi de nem vagyok a szerkesztők ásza :D meg a méretezéssel is gondok vannak :'D Na nem baj összeszedem magam :D Meg uhh a másik fontos hogy Evönnel lehet hogy új Larry blogot írunk :ooo erről beszéltünk facen csak nem jutottunk sokáig oO de majd megoldjuk :D Meg amúgy is szeretnék írni még egyet csak egyedül már nem tudnék ><"
Ennyi voltam estére vagy kinek mi :D Sziasztok xX


2013. június 7., péntek

59.rész

59.rész:
Hallgass meg....

Louis

 -Louis...-bökött meg Niall,a másik oldalamra fordultam,járkálást hallottam,majd megint egy bökést.
 -Kelj fel.-mondta,lustán kinyitottam a szemeim.A saját szobámba vagyok...de...miért?
 -Mi volt veled tegnap?-kérdezte és leült az ágy szélére.Furán néztem rá és felhúztam a szemöldököm.
 -A kanapén aludtál,pirosak voltak a szemeid...és motyogtál valamit hülyeséget...asszem valami olyan volt hogy:"El akarom felejteni."Fura voltál,de mindegy.-mosolyog.Akkor álmodtam hogy Zayne és én...meg azt is hogy Harry megcsalt...??Jéjzus,kezd ez kicsit beteg lenni.De akkor legalább nem csalt meg,ennek meg rohadtul örülök,mert komolyan,mindennél jobban  szeretem és amit álmodtam az meg borzasztó volt,nem éreztem még ilyet...és nem is akarok.
 -Deee...Hazz beszélni akar veled...komolynak tűnt de még is kissé megtörtnek.Nem tudom miről,de szerintem jobb ha minél előbb elintézitek...az mondta hogy a tegnapi nappal kapcsolatos...-mondta és a hátára feküdt.Remek,épp arról álmodozok hogy milyen rohadt jó hogy ez meg se történt erre bamm...kösz...köszönöm.
 -Rendben...-mondtam,eszem ágába nem volt vele találkozni...ma nem volt semmilyen dolgunk se így én egész nap a szobába feküdtem tv-t néztem illetve a tiwtteremen szórakoztam.Csak estefelé mentem ki a folyosóra mert már kicsit úgy éreztem hogy nagyon nem jó itt...kint megálltam és a falnak dőltem,sötét volt.A fiúk ha jól tudom lent ebédeltek,valaki elkapta a kezem és berántott a szobába.Furán néztem fel,a sötétben csak a két szemét láttam kirajzolódva,nyúltam volna a kapcsolóért de elkapta a kezem.
 -Louis...-szólalt meg azon a rekedtes hangján.
 -Engedj el.-mondtam és próbáltam ellökni magamtól,nem engedett sőt...csak erősebben fogott,de nem úgy hogy fájjon.
 -Megcsaltál!!!Engedj el!!-mondtam és próbáltam kiszabadulni,és éreztem hogy megint kicsit előtörnek a könnyeim....ilyen helyzetekben nem vagyok képes erős maradni...nagyon nem.
 -Louis...hallgass meg,nem csaltalak meg.Itt se voltam akkor végigsimított a karomon majd megfogta a kezem és összekulcsolta az ujjaink majd,felkapcsolta a villanyt.
 -Én...én ezt nem tudom elhinni.-néztem el.De ő a szemeivel kereste a tekintetem.

Harry

Kicsit fájt hogy nem bízik meg ennyire bennem,de megértem.Sok dolog történt.
 -Kérlek Louis,tényleg nem történt semmi se.Higyj nekem.Nehéz,ennyire nem vagyok görény.Nem tudnálak megcsalni...soha.Érted?SOHA.-mondtam és a szemeibe néztem,ő is az enyémbe,majd bólintott egy aprót.Hihetetlen hogy amennyire vicces és nyílt néha annyira magába tud zárkózni és félénk lesz...senki se nézné ki belőle.Szerintem ezt az énét csak mi ismerjük a fiúkkal.
 -Szeretlek...és nem tennék veled ilyet...-mondtam és megcsókoltam,örültem hogy nem ellenkezett,elengedtem a kezeit majd megfogtam a derekát és elhúztam a faltól,pontosan az ágy felé hátráltam  vele majd mikor odaértünk ledöntöttem rá és a szemeibe néztem.
 -Harry...-nézett rám.
 -Nem...nincs Harry.Tudom amit mondani akarsz Louis...nem kell aggódnod...nem csinálok semmit se.-mondtam,láttam hogy halványan elmosolyodik.
 -Köszönöm.-mondja és a hátamat simogatja,a nyakához döntöttem a fejem és a nyakát puszilgattam,majd kicsit megharaptam,jó volt hallani ahogy meglepődök és kicsit gyorsabban kezdi el venni a levegőt,de csak elmosolyodtam majd a fejemet egy vonalba emeltem az övével,és megint megcsókoltam,lekönyököltem a feje mellé és a hajával szórakoztam a csók közben,bele is mosolygott de viszonozta és továbbra is a hátamat simogatta.

2013. június 1., szombat

58.rész

58.rész
Felejteni akarok...

Louis

Hihetetlenül rosszul és egyedül éreztem magam,nem sokkal később megint kopogtak,felnéztem de nem reagáltam.
 -Louis...engedj be.-mondta Niall,boldog volt a hangja...jééé valakinek jó estélye volt,megmostam az arcom visszamentem az ajtóhoz,a tükörben megnéztem hogy nézek ki...még egy megnyúzott vízi hulláról is előbb el lehet hagyni mint rólam...kinyitottam az ajtót,Niall vigyorgott majd rám nézett,eltűnt a mosoly az arcáról.Láttam hogy Harry jön berántottam a szobába majd becsuktam az ajtót.
 -Mi történt Louis?-kérdezte.
 -Niall....el akarom felejteni.-öleltem át szorosan.
 -Mi?Miről beszélsz?-kérdezte,furán nézett rám.
 -Louis ittál?-kérdezte.
 -Keveset...-mondta.
 -A fenéket keveset...érzem.-mondta.
 -Kérlek Niall...el akarom felejteni...kérlek.-húztam magamhoz közelebb amennyire lehetett.
 -Nem Louis nem....gyere most bebújsz az ágyba és elalszol...-mondta.
 -Nem.-mondtam és elengedtem majd kimentem a szobából.
 -Louis!!!-kiabáltam utánam Niall,de nem foglalkoztam vele,mentem a lift felé amikor Zayn jött nekem.
 -Jézus Louis.-nevetett,kissé billegett...tényleg bulizni volt.
 -Megviselt vagy.-mondta.
 -Felejteni akarok..-jelentettem ki megint...Zayn arcára egy halmás húzódott.
 -Louis ezen tudok segíteni.-mondta,és a szemeimbe nézett,lassan jött felém amíg a falnak nem ütköztem a kezét a fejem mellett megtámasztotta,jelenleg nem érdekelt mibe megyek bele...megcsalt...én részeg vagyok...Zayn is...voltunk már ilyen helyzetben...nem tudtam kikapcsolni az agyam pedig láttam hogy Zayn a szemeivel vagy már negyedszer vetkőztet le.Na jó...az már sok lenne...nem...azért annyira még nem vagyok totálban.Mintha látta volna hogy gondolkodok,egy pillanat alatt megszakította a gondolatmenetem egy egyszerű csókkal,a másik kezével az oldalam simogattam,az ajaki annyira kis puhák voltak,nem erőszakosan csókolt...hanem lágyan és szenvedélyesen,a villanyok hirtelen lekapcsolódtak,nyílt az egyik ajtó,összerezzentem.
-Louis?-jött egy hang amit azonnal felismertem,Zayn pólójába markoltam és csak jobban magamhoz húztam.A gondolataim újra Harry körül forogtak amiket nem akartam nagyon nem....
-Shhhh.-tette a mutató ujját az ajkaimra,jelezve hogy egy szót se,mikor becsukódott az ajtó megfogta a kezem és behúzott egy szobába.Zaynt figyeltem,annyira rohadtul jól néz ki...én eddig ezt miért nem vettem észre?!Mikor beértünk,épp hogy csuktam be az ajtót de már az ajkai újra megtalálták az enyémet és a keze a pólóm alá siklott és úgy simogatta a hátamat,meleg és puha keze szinte égette a hideg és vizes hátam.
 -Gyere Louis...ezt levesszük.-mondta és meg is szabadított a pólómtól,a szoba közepén álltunk...a pólóm a földön,közelebb lépett majd összekulcsolta az ujjainkat,majd az ajkait végighúzta az állam vonalán de elég gyorsan a nyakamra tértek azok a kis szépen ívelt ajkai,végigpuszilta a nyakam majd megharapott,és elengedett,egy nem egyszer megcsinálta...közben a fejem az élvezettől szinte automatikusan hátradőlt így több teret hagyva Zaynnek,az ajkai bejárták többször is a nyakam,lehunytam a szemeim,de így vártátlanul az az első szívás amit a nyakam jobb oldali részén intézett,ezzel egy halkabb sóhajt csalt ki az ajkaim közül...tudtam hogy abba nem fogok belemenni...