91.rész

Sajnálom hogy 23 nap múlva jött ez a következő rész nem tudtam igazán hogy írjam le amit akarok:) vagy hogyan is adjam elő ami lesz...vagy épp mi nem lesz. Köszön mindenkinek aki olvassa nagyon jó érzés:)

(az is nagyon közre játszott hogy nem igazán volt elég szomorú/borús hangulatom ehhez a részhez :D)

91.rész

Hope...

Második..vagy harmadik napja vagyunk bent...ezek a napok annyira összefolynak nem értem miért nem mondanak semmit se...vagy miért nem akarnak,ezen kezdtem felhúzni magam,egy fiatalabb max 29 éves férfi jött ki a szobából,rögtön el is kaptam.

 -Uram...elnézést ezeket el kell vinnem.-mondta.

 -Kérem mondja meg mi baja...-mondtam szinte könyörögtem,láttam hogy megsajnál. 

 -Sajnálom de köt az orvosi titoktartás...-mondja.

 -De..mi..én a barátja vagyok.-mondtam ezzel teljesen összezavart.

 -Sajnálom...de megkért hogy ne mondjunk semmit...-mondta,nagy szemekkel néztem az orvosra,elengedtem és a falnak dőlve néztem magam elé.

 

Kimentem a kórház ajtaján és kint elmentem oldalra,a falnak dőlve gondolkodtam hogy miért nem mondta el...ez nagyon rosszul esett..nagyon szíven ütött..ő se mondott semmit se...három napja nem tudok semmiről sem...nem mondja meg....nem mondják el...nem akartam visszamenni...Nagyon rossz érzés volt...lehet másnak ez semmiség,de engem ebben a pillanatban nagyon szívem ütött.Ha valaki megkérdezte volna miért akkor megfelelő választ nem tudtam volna. Nagyon rossz volt hogy eltitkolja előlem...és senki nem mond semmit se...csak hallgatok és várok hogy valaki mondjon valamit. 

 

Nem az fáj hogy nem mondta el...hanem hogy hazudni akar az állapotáról,hazudni akar valamiről amit tudnom kéne,mivel akkor történt amikor velem volt,mellettem történt,velem történt,amikor ott voltam mellette de mégsem...mindenről tudni szerettem volna...de igazából semmiről se tudtam.

Ezekenek a tudata gyötört a leginkább...

Louis

Ki akartam menni mivel ma még nem volt bent...de az orvosok azt mondták ne menjek sehova se,nem láttam Harryt amikor néha kinyílt az ajtó pedig ott szokott ülni pont az ajtóval szembe hogy amikor nyílik az ajtó belásson...nem tudta hogy látni szoktam...vettem egy nagy levegőt majd a telefonomért nyúltam és lassan felhívtam Harryt,először csak csörgött majd kisípolt,kezdtem nagyon megijedni hogy történt valami...újból megpróbáltam,de akkor hallottam hogy felveszi.

 -Harry merre vagy?-kérdeztem halkan.

 -Nem látlak...szeretném hogy itt legyél...-mondtam megtöröltem a szemeim. 

 -Hol vagy most?Hova mentél?-kérdeztem mivel nem érkezett válasz,a következő pillanatban a kezem leesett magam mellé.Kinyomott...csak néztem a telefont...10 másodperc villogott a képernyőn,könnyes szemekkel néztem a telefont,hátradöntöttem a fejem és a fehér plafonra néztem,ez nagyon rossz volt...borzasztóan rossz érzés,senki se volt a szobámba és már be is sötétedett.Tudni akartam hol van,nem mehetett messzire mert még fél órája láttam ott...lassan felültem és ami rám volt az leszedtem magamról,valamelyik sípolni kezdett de csak valamit nyomkodtam rajta így abbahagyta,mezítláb kikeltem

az ágyból,a padló hideg volt,lassan az ajtóhoz totyogtam majd kinyitottam az ajtót és kinéztem rajta,csend volt,kimentem rajta és az falat támasztva az egyik kezemmel lassan elindultam kifelé,mivel második emelten voltunk és a lift ilyenkor már nem járt ezért lassan lelépcsőztem és megálltam kint a legkülső ajtónál.

 -Harry...-mondtam halkan és kiléptem rajta,voltak páran akik kint ültek,ők is betegek voltak.

 -Harrryyy..-mondtam hangosabban.

 -Kit keres?-kérdezte egy idősebb nő tőlem,szintén beteg,kedves volt,látszott az arcán a segíteni akarás.

 -A...a..barátomat...elment..nem tudom hova...-mondtam halkan,kedvesen elmosolyodott majd kicsit elkomorodott mikor meghallotta hogy elment.

 -Hogy néz ki?-kérdezte,én meg megmutattam a telefonom a képet.

 -Kevesebb mint 1 órája ment el arra oldalra...azóta nem tudom..ha nincs ott akkor lehet visszament...vagy nem tudom...-mondta. 

 -Nagyon köszönöm...-mondtam és lassan kicsit dülöngélve elindultam arra,éreztem hogy ki van száradva a szám,a kórház oldalához értem. Harry ott ült a falnak dőlve és nézett maga elé.

 -Harry...-mondtam halkan,amire hirtelen felnézett,a szemei pirosak voltak,lehajtottam a fejem majd újra ránéztem,közelebb mentem.

 -Louis...-mondta és felállt.

Harry

 Mellé sétáltam és megálltam előtte.

 -Miért vagy itt?-kérdeztem.

 -Mert nem voltál ott...én meg megijedtem hogy történt veled valami...-mondta,a nyakán piros foltok jelentek meg.

 -Minden rendben?-kérdeztem halkan. 

 -Miért vagy itt?-kérdezte halkan és láttam hogy bekönnyeztek a szemei. 

 -Kérlek..ne sírj.-töröltem meg a szemeit de abban a pillanatban az egész teste megcsuklott és ha nem kapom el összeesik,felkaptam és körbenéztem.Egy nő jött oda

 -Mi történt..?-kérdezte.

 -Elájult nem tudom...-mondtam és nagyon ideges lettem.

 -Fektesd le oda.-mutatott a kőre és a nyakát néztem. 

 -Mi?Az hideg...-mondtam.

 -Pont azét gyerünk már!!-kiabált rám én oda fektettem,beszaladt a nő és egy pohár vízzel jött vissza és két jégkockáva.

-Ezt dörzsöld el a mellkasán.-adta nekem az egyiket a másikat meg a szájába tette,vízzel pedig leöntötte a nyakát a mellkasának a bal oldalát és a csukóját,láttam hogy lassan mozogni kezd a mellkasa.

 -Mi történt vele?-kérdeztem halkan és Louis arcát néztem.

 -Nem mondhatom el a beleegyezése nélkül.-mondta és láttam hogy Louis nyakán a vörös foltok eltűnnek. 

 -Kérem csak egy keveset áruljon el...én ezt nem bírom...senki nem mond semmit se.-néztem rá kétségbeesve,ez most nagyon megijesztett.

 -Itt kint hány fok van?-kérdezte.

 -39 körül..de hogy jön ez ide?-kérdeztem. 

-És a szobájában mennyi volt?-kérdezett megint.

-23-26 között.-mondtam.

-21 fok volt bent...-mondja.

-Igen és?-kérdeztem.

-Egy olyan betegsége van...hogyha felhevül a teste akkor leáll a szíve vagy nem működik a tüdeje rendesen. Ami bármilyen stressz helyzetben kijöhet illetve ha meleg helyen van...-mondta.

 -Igen és még?-kérdeztem.

 -Nem tesz jót neki ha sokáig van a melegben....ha süti a nap...ha túl nagy stressznek van kitéve vagy ha idegeskedik. Minden ami meleggel kapcsolatos veszélyes rá...a vörös foltok a nyakán is erre utaltak...-mondta.  Megértettem. 

 -Értem köszönöm hogy ezt elmondta...-néztem rá majd Louisra.

 -Most nem fog felébredni a szervezete ilyenkor próbálja visszaállítani magát.-mondta.

 -Értem...-bólogattam és megtöröltem a szemem.

 -Maga orvos?-kérdeztem.

 -Nem dehogy...-mosolyodott el.

 -Akkor honnan tudta?-kérdeztem.

 -Amikor jött ki én mondtam merre vagy...akkor még nem látszott de ahogy besétált oda hozzád már a járásán lehetett járni hogy van valami...meg az én unokahúgom is ezzel a betegséggel küzdött..-mondta és rámnézett.

 -Meghalt?-kérdeztem halkan.

 -Nem...meggyógyult...-mosolyodott el.